Egészség megőrzés

Az igazi "tacskós" megjelenés: rövid , de párhuzamos végtagok, hosszú feszes törzs, szépen formált, viszonylag hosszú nyak, lényegében egy tacskót körül lehet rajzolni egy téglalappal. Ennek a rövidlábú, hosszú testű, mókás megjelenésnek viszont ára van, hiszen már a rövid lábak kialakításában is egy genetikai rendelenesség, a végtagok porszöveteinek növekedési zavara áll. 
A tacskók alapvetően, szívós, masszív, hosszú életű, kistestű kutyák és egy kis odafigyeléssel, megfelelő táplálással és mozgatással, akár 15-20 évig is megoszthatjuk velük a kanapénkat.
A fajtának van egy-két tipikus betegsége, ezekről részletesebben lentebb, de addig is megemlítenénk egy két általános egészségügyi problémát, melyek a tacskóknál  is nagyobb gondot okozhatnak. 
Kezdjük a kölyökkori általánosan előfoduló betegségekkel, amiket szerencsére a megfelelően beadott védőoltásokkal megelőzhetünk. Kölyökvásárlásnál kiemelten fontos meggyőződnünk arról, hogy a kiskutya megkapta az oltási programját, mert akkor az alábbi betegségek ellen védve van.
 
Parvo-vírusos bélgyulladás: Súlyos, véres hasmenéssel, és nehezen csillapítható hányással járó betegség, ami esetenként 12- 24 órán belüli elhullást is okozhat. Fontos hogy az anyai ellenanyagok, amit a föcs-tejjel vettek fel a kölykök, 7-8 hétig védelmet nyújtanak, az elhibázott túl korai védőoltás ezeket az ellenanyagokat blokkolhatja. Ezért javasolja általában az állatorvos az első oltást csak a 7.-8. hét környékén beadni. Ha a járványhelyzet ezt kívánja, ennél korábban speciálisan erre a célra összeállított oltóanyaggal lehet oltani.

Szopornyica: Egyre ritkábban találkozunk vele, kölyökkorban súlyos légzőszervi tüneteket, tüdőgyulladást, gennyes kötőhártya-hurutot okoz. A betegek tartósan lázasak, köhögnek, szemükből, orrukból sűrű sárgás váladék folyik. Több formája ismert a betegségnek; az átvészelt szopornyica állhat egyes epilepsziás tünetek hátterében. Gyógykezelése állatorvosi feladat, ami súlyos esetben sokszor kilátástalan. Megelőzése kombinált vakcinákkal lehetséges, a 10. hét környékén adjuk be az első oltást ellene.

A tacskó kölykök jellemzően szeretnek mindent megenni, megrágni, így már ebben a korban is fokozottan ügyeljünk arra, hogy ne hízzanak el, ne nyeljenek le idegen anyagokat. A féregtlenítés is nagyon fontos, melyet már kölyökkorban el kell kezdeni és rendszeresen elvégezni minden évben, akár többször is. A hosszú gerincüket növekedés közben elég nagy terhelés éri, illetve támogatni kell a porcképződést is a végtagjaikban, ezért érdemes már 4-5 hónapos kortól izületvédő készítményt adni nekik kúraszerűen. A veszettség elleni oltást 12 hetes kortól már be lehet adni a kiskutyának, és azt évente ismételni kell kötelezően.
Növendék kutyáknál sokszor találkozunk különböző felső-légúti megbetegedésekkel, és hasmenéssel, hányással járó kórképekkel , amelyek többnyire fertőző eredetűek, de ezek általában enyhe lefolyású betegségeket okoznak.

Fajtára jellemző betegségek

Acantózis nigricans: ismeretlen oktanú bőrbetegség, amely kizárólag tacskókban jelentkezik. Már 1 éves kor táján jelentkezhet, a hónaljban a bőr megvastagszik, lekopaszodik. Később a hasaljon, a lágyéktájékon, a füleken is bársonyos tapintatúvá válik a bőr. Előrehaladott esetben a bőr olyan, mint a fekete bársony. Az elváltozás nem gyógykezelhető. 

Tacskóbénulás (IVDD): A porckorong elváltozásáról van szó, ami általában a hát-ágyéki gerincszakaszt érinti. Elősegítő tényező a testhez képest hosszú gerinc és rövid lábak. A kezdeti időszakban az állat púposítva jár, majd a hátulsó testfél megbénul, a hátulsólábait mereven előrenyújtva tarja, nem bír lábra állni. Előrehaladott estben a hátulsó végtag petyhüdt, rongybaba szerű és fóka módjára húzza maga után. Az elváltozás bevezető tünetek nélkül hirtelen is kialakulhat. Gyógykezelése mindig állatorvosi feladat és az esettől függ, hogy sebészi vagy konzervatív terápiát választunk.
 

PRA (progresszív retina atrófia): Örökletes szembetegség, a szemben található ideghártya károsodásával jár. Eleinte farkasvakság tapasztalható, majd a látás folyamatosan romlik, teljes vakság is bekövetkezhet. Sajnos a betegség jelenlegi ismereteink szerint nem gyógyítható. Genetikai szűrővizsgálattal azonban kiszűrhető, emiatt is lényeges a megfelelő tenyésztő kiválasztása.

Elhízás: Nem betegség, hanem állapot. Ez az állapot viszont nagyon sok betegség kialakulását segíti elő, mint például a cukorbetegség, szívbetegség. A könyörgő tacskószemeknek nagyon nehéz ellenállni, de a jó minőségi száraztápokból tényleg nagyon kis mennyiség is fedezi a napi szükségletét egy felnőtt kutyának. A tápot lehetőleg ne szárazon, hanem nedvesen, azaz beáztava adjuk, így a könnyebben emészthető a kutya számára. A nasi falatokat lehetőleg kerüljük, a cukros kekszeket mindenképpen, csokoládéval pedig egyenesen tilos etetni a kutyát!
Összefoglalva a fajtára jellemző mozgásszervi betegség (tacskóbénulás) odafigyeléssel megelőzhető, a napi rendszeres lépcsőzés, magasról le- és magasra felugrálás, a gerinc fokozott igénybevétele elősegítheti a betegség kialakulását, és ez igaz az elhízásra is.
A rendszeres mozgás a tacskóknál is nagyon fontos, akár több kilométert is futnak gond nélkül, sőt kifejezetten mozgásigényesek.
A tacskó igazán jó választás, ha életre szóló barátságot szeretnénk kötni és a fentiekre odafigyelve, hosszú évekig teszi minden percünket boldoggá.